Ahogyan én látom, a halhatatlanság boncolgatása előtt az Átlagembernek el kellene jutnia arra a felismerésre, hogy van élet a halál előtt is. Ugyanis lehúzni 60-80 évet lelkes lufikergetéssel, és a végén visszatekintve fát, szénát és pozdorját megpillantva nem hiszem, hogy bárki elégedetten hunyja le két szemét.
A fogyasztói modell szerint az vagy, amit megvehetsz magadnak, szedj össze tehát minél többet! Aztán az elköltözés pillanatában jössz rá, hogy semmit nem viszel magaddal. Jézus javasolta, hogy gyűjts magadnak kincseket ott, ahol nem fér hozzá a tolvaj, a kártevő, és annak a hasznát megelégedéssel használod már most is.

Nos, a fogyasztói modell, ahogy fogalmaztad, sok száz, mi több ezer év civilizációs eredménye. A hatalom ágai olyan vezetői struktúrákat hoztak létre, amelyben az egyének kitörési lehetőségeit sikerült maximálisan irányítás alá vonni. A fogyasztásra buzdító üzenetek befogadását megkönnyíti, hogy a közvetített értékek között sajnos egyre bajosabb ráakadni azokra a tartalmakra, amelyekre az emberi kapcsolatok mélyebb minőségét lehetne felfűzni, a válságosnak látszó élethelyzetekben pedig a többség igyekszik egyéni létbizonytalanságaira biztonságos vélt fogodzkodókat találni. A fogyasztás végülis ennek a biztonságnak az illúzióját teremti meg. Nem érzem hibásnak azonban a társadalmat abban, hogy hagyja magát manipulálni, hiszen az üzenetek olyan árnyaltan kerülnek megfogalmazásra, hogy az "átlagember" számára ezek többnyire fel sem tűnnek. A pénzben mért értékeket valóban nem viheted a túlvilágra, de a carpe diem jelszavát sokan teljesen félreértelmezik és ezért a másokon történő átgázolás természetes velejárója lett a személyes életben maradási stratégiáknak.