Ha visszatekintünk az emberiség történelmére, könnyen felfedezhetjük azokat a hasonlóságokat, amelyek a különböző társadalmak fejlődéstörténetében előfordultak. Az analógiák oly annyira szembetűnőek, hogy megdöbbentőnek hat, vajon miért nem volt képes az emberiség a tanulságok levonására és miért nem tudott olyan társadalmi modellt felépíteni, amely kiállja az idő próbáját?
Az ember számára minden élőlény, fogalom, fizikai tárgy attól válik valóságossá, hogy körül tudjuk írni, keretet adhatunk formájának és valamihez viszonyítjuk létezését. A valóság azonban tőlünk függetlenül is létezik. Sőt, talán abban a pillanatban válik illúzióvá, amikor először megfogalmazzuk. Hiszen mindaz, amiről beszélünk, amit leírunk, vagy kiszámolunk, esetleg művészi formában megjelenítünk előttünk is létezett és utánunk is létezni fog.
Az, hogy olvasol, ezek szerint talán meg sem történik. Lehetséges, hogy csak abban a valóságban igaz, amelyet jelenlegi tudásunk alapján érzékelni tudunk. Tudatunk határain táncolva a szeretet, a béke, vagy éppen a tudás is csak azért létezhet, mert a világot olyannak képzeltük el, amelyben ezeknek a fogalmaknak megtalálhatóak az ellenpólusai is.
Legbensőbb lényegünkből árad annak a megértése iránti vágy is, hogy miért kell szenvedéssel, fájdalommal együtt élnünk és az ezekre adott válaszaink között könnyen eltéveszthetjük az élethez kivezető utat.
